KezdőlapCímlapTom Cruise koronavírus-gyanúval karanténba került

Tom Cruise koronavírus-gyanúval karanténba került

A Mission: Impossible 7 forgatásán több illetőről kiderült, hogy koronavírus-fertőzött, ezért a film munkálatai megint leálltak. A megbetegedések miatt Tom Cruise is 14 napig karanténba került.

A The Sun című brit újság úgy tudja, hogy körülbelül hatvan ember került karanténba két hétre, így az eleve nagy csúszással forgó film munkálatai tovább húzódnak. Cruise ennek biztosan nem örül – körülbelül fél éve szivárgott ki egy hangfelvétel, amelyen a színész azokat szidalmazza, akik nem tartanak megfelelő távolságot másoktól. „Ha megint [észreveszem, hogy] ezt csinálod, kurvára ki leszel rúgva. És ha bárki más ezt csinálja a stábból, akkor annak ennyi volt – neked is, és neked is. Te meg kurvára soha többé ne csinálj ilyet még egyszer” – mondta a hangfelvételen.

Cruise a kirohanásában arról is „beszélt”, hogy az új filmje több ezer embernek ad munkát, nem akarja megkockáztatni, hogy elveszítsék az egzisztenciális biztonságot, miközben az iparáguk borzasztó helyzetben van. A forgatás London közelében zajlik éppen. A filmet jövő májusban mutatnák be az eredeti tervek szerint, de a The Sun szerint néhány stábtag nem bánná, ha lenne egy kis munkaszünet, csak éppen Cruise megszállottan hajtja, hogy fejezzék már be a Mission: Impossible 7-et. „A világ legelszántabb embere. Ez lenyűgöző, de egyben igazi rémálom is” – mondták róla. Mindenesetre most pihenhetnek egy kicsit a karantén miatt.

Indirekt/Velvet