KezdőlapCímlapDöbbenet: térkővel verte szét exe fejét, miközben a hatéves fiuk könyörgött, hogy...

Döbbenet: térkővel verte szét exe fejét, miközben a hatéves fiuk könyörgött, hogy hagyja abba

Nem kevesebb, mint nyolc gyerek nézte végig, ahogy a férfi brutálisan meggyilkolja volt barátnőjét.

Leghamarabb 15 év múlva szabadulhat az a férfi, aki brutális kegyetlenséggel, a gyerekei szeme láttára végzett volt barátnőjével az új-zélandi Hamilton városában. A 38 éves Crystal Selwyn kétségbeesetten hívta a rendőröket, mikor exbarátja, Rueben Peeni részegen azzal fenyegetőzött, hogy megöli őt.

A felbőszült férfi először földre vitte a nőt, majd felkapott egy hétkilós térkövet, és azzal kezdte el ütni volt kedvese fejét. A 90 másodperces támadás alatt összesen 13 alkalommal verte hozzá a követ a nő koponyájához, amit öt gyermekük és a picik három barátja is végignézett.

Az egykori pár legkisebb, hatéves fia először könyörgött az apjának, majd egy 14 éves fiúval együtt megpróbálták megállítani a férfit – kevés sikerrel. A brutális támadást telefonon keresztül a diszpécser is végighallgatta, aki mentőt és rendőröket küldött a helyszínre. Selwynt kórházba szállították, de négy nappal később belehalt a sérüléseibe.

Peeni már korábban is megverte volt kedvesét: a pár házához az elmúlt években összesen 111 alkalommal kellett rendőrt hívni.

Indirekt/Bors