KezdőlapCímlapRossz hír: az indiai mutáns 40 százalékkal fertőzőbb, mint a brit

Rossz hír: az indiai mutáns 40 százalékkal fertőzőbb, mint a brit

Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a BBC televízió politikai magazinműsorában elmondta: a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legmeglapozottabb becslése utal arra, hogy a Delta variáns 40 százalékkal fertőzőképesebb lehet a korábbi vírusváltozatoknál.

Matt Hancock szerint a fertőződések száma kis mértékben emelkedett, a súlyos betegek száma nem növekszik

Hancock hangsúlyozta ugyanakkor: a fertőződések száma kis mértékben emelkedett ugyan, de a jó hír az, hogy a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegek száma nem növekszik.

Hozzátette: az esetek nagy többségében olyanok kerülnek kórházba Covid-19-cel, akiket még nem oltottak be a koronavírus elleni vakcinával.

Indiai mutáns: A Delta variáns fertőző igazán

Korábban az indiai mutáns mindhárom változatát veszélyesnek ítélte meg az Egészségügyi Világszervezet, most azonban kiderült, hogy új nevén a Delta, azaz a B.1.617.2-es változat a legfertőzőbb. Gyorsan terjed, halálosabb, és lehetséges, hogy a vakcinák nem hatnak kellő mértékben a variánsra.

A WHO a másik két variánssal kapcsolatba elmondta, hogy azoknál alacsonyabb fertőzési mutatókat figyeltek meg.

Indirekt/Blikk