KezdőlapCímlapRészegen már repülni is lehet a Suzukival – videó

Részegen már repülni is lehet a Suzukival – videó

A körforgalom már többször repülővé változtatta az autókat. Legutóbb Lengyelországban „szállt fel” egy suzukis, amiről videó is készült.

A körforgalom sokszor megtréfálja az autósokat. Különösen akkor, ha valahol nem szokták meg, hogy van ilyen. Az Egyesült Államokban például nem igazán része a KRESZ-kultúrának, ott az utak találkozását általában felüljárókkal oldják meg. Kentucky állam most kapta meg az első körforgalmát, és az új forgalmi rend meglehetős zavart okozott az arra autózók körében.

A lengyelekről kevésbé mondható el, hogy ne tudnák, mit kezdjenek egy ilyen helyzettel, a Łódź melletti Rąbień városában mégis meglepő manővert rögzített az egyik közterületi kamera. A lengyel tévéhíradó beszámolója szerint a 64 métert repülő Suzuki rejtélyének a kulcsa az, hogy óránként 100 kilométeres sebességgel érkezett a körforgalomba, vezetője pedig meglehetősen sok alkoholt fogyasztott előtte – írta az Index.