KezdőlapCímlapRadics Gigi vacsora közben árulta el párjának, hogy gyerekük lesz

Radics Gigi vacsora közben árulta el párjának, hogy gyerekük lesz

Nemrég az Instagramon mutatta meg gömbölyödő terhes-hasát Radics Gigi, most pedig kiderült, már a születendő gyerek neme is. A babavárás persze nem várt nehézségeket is hozott az énekesnő életébe.

Képek: Facebook

A Megasztár egykori győztese Amerikában volt, amikor kiderült, hogy babát vár. De eleinte még nem sejtette, hogy terhes, csak az egyre szaporodó tünetek miatt vált gyanússá a helyzet, fáradékony lett és az étvágya is elment: „Emlékszem, hogy elég sokszor rosszul voltam, émelyegtem, fáradékony voltam. A páromnak pedzegettem is, hogy lehet, hogy itt kisbaba lesz, édesem, mert elég rosszul érzem magam, és azok a tünetek, amik a terhességnél szoktak lenni” – mesélte Gigi.

A terhességi teszt eredményét egy étteremben nézte meg, ott jelentette be szerelmének, hogy tényleg gyermekük lesz. De elmondása szerint nem is kellett semmit mondania, mert már az arckifejezése elárulta, hogy mi a helyzet. „Leírhatatlan érzés töltött el, amikor láttam, hogy pozitív lett. Egy étteremben, vacsora közben mondtam el Áronnak, hogy kisbabánk lesz” – mondta az énekesnő.

Gigi régóta hangoztatta, hogy fiatalon akar anya lenni, mert őt is fiatalon szülte az édesanyja. Az énekesnő elárulta, hogy már tudják a baba nemét, de egyelőre még nem szeretnék elmondani. A nevével kapcsolatban viszont bajban van.

„Még nem tudom, hogy mi lesz a kisbabánk neve, hiszen rengeteg név van. Az interneten már böngésztem különböző féléket, de nagyon finnyás vagyok ilyen tekintetben, mert nem sok név tetszik sem fiúból, sem lányból. Remélem, hogy ez letisztul, mire odakerül a sor, hogy nevet kell adni a babának” – mesélte a Fókusznak Gigi.

Indirekt/SZMO