KezdőlapCímlapPikáns titok Fésűs Nellytől: szexelt már repülőgép mosdójában

Pikáns titok Fésűs Nellytől: szexelt már repülőgép mosdójában

A szemérmesség volt az egyik téma a Life TV Bréking című műsorának hétfői adásának felvételén és bizony hamar kiderült, Fésűs Nelly és Polgár Tünde is könnyen le tud mondani erről a nemes erényről, ha a vágyaik úgy hozzák.

Nelly ugyan szégyenlősen kezdte és elmondta, ő nem csókolózik nyilvános helyen a legnagyobb szerelemben sem, ám aztán Tünde bedobott egy olyan témát, amivel már a szép színésznő is tudott azonosulni.Tünde elmesélte, hogy a bakancslistáján szerepel, hogy egyszer szerelmeskedjen a férjével, Árpival egy repülőgép szűk mosdójában, ez olyasmi, amit mindenképp szeretne megtenni, mielőtt meghal.

Erre már Nellynek is volt mit mesélni, rögtön rávágta, neki már az is megvolt. „Nekem Tünde bakancslistája már megvolt. Egy tengerentúli utazáson történt. Amikor már utaztunk néhány órája, muszáj volt megmozgatni magunkat -mondta sejtelmesen Nelly, aki azt nem árulta el, mostani férjével, Vajtó Lajossal áldoztak-e a szerelem oltárán a több ezer méteres magasságban, vagy más volt a szerencsés, akivel az apró mosdóban felfrissítette a vérkeringését.

Indirekt/Bors