KezdőlapCímlapPéni István 5. lett a férfi légpuskások versenyében

Péni István 5. lett a férfi légpuskások versenyében

Péni István az 5. helyen végzett a férfi légpuska 10 méteres számában a tokiói olimpián. A kétszeres Európa-bajnok az előzmények után azt is csodának tartja, hogy egyáltalán részt vehet a játékokon, de a teljesítménye miatt is elégedett az eredménnyel.

– Elégedett vagyok az alapversennyel, hiszen végig abban a tudatállapotban voltam, amiben szerettem volna – mondta a Nemzeti Sportnak Péni István, miután az 5. helyen végzett a férfi légpuska döntőjében. – Az első öt lövésem nagyon magabiztos volt, ugyan az utolsó tízben kisebb tízesek jöttek, de azok is belső tízesek voltak. A selejtezőben hoztam azt a szintet, mint az elmúlt versenyeken, a 629.4 kör elég erős eredmény. Meglepő volt, mennyire színvonalas a mezőny, fantasztikus eredmények születtek, hajszál választotta el a versenyzőket egymástól. Fájó, mert nagyon közel volt az érem. Nem ugyanaz egy harmadik vagy egy ötödik hely. Várom nagyon az összetettet, jó formában vagyok, otthon is jól mentek az edzések, és a vegyes párosban is van esélyünk. Ez volt a második olimpiám és a harmadik versenyem, itt is van még két számom, szóval bizakodó vagyok. Nehéz megmondani, azokban mi várható. Ugyanezzel az eredménnyel nyerhettem is volna, nem tudom, mennyivel lesz több esélyem a másik két számban az erős mezőnyt látva. Összességében elégedett vagyok az ötödik hellyel. Ha előre mondják, nem írtam volna alá, mert éremért jöttem, de ami tőlem tellett, azt a munkát beletettem, hoztam az elvárhatót.

Indirekt/nemzetisport.hu