KezdőlapCímlapParasztvakítás: Észak-Korea katonai parádén mutatja meg nukleáris rakétáit

Parasztvakítás: Észak-Korea katonai parádén mutatja meg nukleáris rakétáit

Kim Dzsong Un célja, hogy megmutassa Amerikának az új fegyverarzenálját, de az elnökválasztási kampányban dolgozó Trumpot ez hidegen hagyja.

A Guardian szerint Észak-Korea a hétvégén ünnepli az uralkodó Munkáspárt megalapításának 75. évfordulóját, ennek keretében hatalmas katonai parádét rendeznek. A műholdfelvételek szerint sokezer katona vesz majd részt az eseményen, melynek valódi célja, hogy az észak-koreai ráijesszen kicsit Washingtonra. Lesznek majd vadászrepülők, felvonultatják a harckocsikat és persze a nagy hatótávolságú nukleáris rakétákat. Utóbbi célja, hogy megmutassák a világnak, de főként Amerikának: nekik ez is van. Harry Kazianis koreai szakértő szerint a szombati parádéval Kim Dozsgong Un üzen, hogy állama a világ leghatalmasabbjai közé tartozik, legalábbis ami a nukleáris fegyverzetet illeti.

Indikert/24.hu