KezdőlapBűnügyMegvannak Vajna Timi kifosztói: „A sportcipő bezzeg nem kellett nekik”

Megvannak Vajna Timi kifosztói: „A sportcipő bezzeg nem kellett nekik”

Mint arról tegnap beszámoltunk, váratlan fordulatot vett Vajna Tímea és párja ibizai nyaralása, ugyanis vélhetően egy koszovói fegyveres bűnbanda betört szálláshelyükre, és minden értéküket elvitte.

Timi Instagram Story-ban osztotta meg követőivel, hogy milyen élményben is volt részük, mint írta, éjszaka kirabolták őket és elvitték minden pénzüket, az ékszereiket, a laptopjukat, a márkás cipőiket és táskáikat. Sőt, minden iratukat is ellopták, köztük az útlevelüket, így egyelőre azt sem tudják, hogyan fognak hazajutni, mivel a legközelebbi követség Barcelonában van.

Az özvegy nemrég ismét posztolt, továbbra sem tudják, hogy fognak hazajutni, az viszont kiderült, hogy feltehetően egy koszovói bűnbanda állhat a betörések hátterében, akik jelenleg Ibizán tevékenykednek, több nyaralót is kiraboltak már.

„Állítólag egy koszovói bűnbanda tevékenykedik Ibizán és mindenkit kirabolnak. Fegyvereik is vannak, úgyhogy még szerencse, hogy nem voltunk otthon. Ennyi cipőt hagytak a 10 párból. A Nike sportcipő bezzeg nem kellett nekik.” – írta Timi az Insta Story-ban, melyet ide kattintva tekinthet meg még pár órán keresztül.

Indirekt/Blikk