KezdőlapCímlapMegölte a járvány a püspököt, aki azt mondta: "Isten nagyobb, mint ez...

Megölte a járvány a püspököt, aki azt mondta: „Isten nagyobb, mint ez a vírus”

„Létfontosságú vagyok. Egy prédikátor, aki beszél Istennel!” – fohászkodott utolsó szentbeszéden a püspök. Két hét múlva múlva meghalt koronavírusban.

Gerald Glenn virginiai lelkész húsvét vasárnap hunyt el a koronavírus okozta betegség szövődményeiben. A püspök március 22-én, egy nappal azelőtt, hogy szigorú kijárási és gyülekezési korlátozásokat vezettek be, még szentbeszédet tartott híveinek.

„Szilárdan hiszek abban, hogy Isten nagyobb, mint ez a rettegett vírus. Amíg nem kerülök börtönbe, vagy kórházba, addig imádkozni fogok és kész vagyok akár meghalni is.”

Április 4-én Glenn lánya egy videóüzenetben közölte, hogy édesapja és annak felesége is megfertőződött a vírussal, vélhetően azon a március 22-i istentiszteleten, ahol száznál is többen gyűltek össze és ahol a püspök állatása szerint mindenki meggyógyult. Lánya szerint a férfi az első tüneteit, mint például a száraz köhögést és a hőemelkedést egyáltalán nem vette komolyan.