KezdőlapCímlapMegjelent Michael Jackson lánya első albuma

Megjelent Michael Jackson lánya első albuma

A 22 éves Paris Jackson „Let Down” című dala és a hozzá tartozó videó péntek óta elérhető.

Paris Jackson Instagram-oldalán már bemutatott a dalból néhány rövid részletet, november közepén pedig a dalt tartalmazó debütáló lemez is megjelenik. A Wilted című lemezen 11 szám lesz hallható. Michael Jackson és akkori felesége, Debbie Rowe lánya 1998-ban született, az elmúlt években modellként és színészként is dolgozott, emellett egy zenekar tagja is volt. Paris Jackson elmondta, kezdetben csak egy szál gitárral zenélt a hálószobájában, majd egy szakítás utáni szívfájdalmából született meg szólóalbuma. Mindig is rajongott a zene iránt és maga is alkotott, de mostanáig vonakodott attól, hogy énekes-dalszerzőnek nevezze magát. Az általa játszott zenét alternatív folknak nevezi, mely távol áll az apja által képviselt műfajtól. Mint elmondta, az, hogy ő Michael Jackson lánya, hozzáad ahhoz a sebezhetőséghez, amelyet a személyes dalok világ elé tárása jelent – írta az Infostart.