KezdőlapCímlapLebukott! Marics Peti megcsalta Tóth Andit, ezért szakítottak

Lebukott! Marics Peti megcsalta Tóth Andit, ezért szakítottak

Előbb ezt elismerte az énekesnő egy stábtagja, majd utána azt közölte, ne bolygassák az ügyet.

Nem tartott sokáig a szerelem Tóth Andi és Marics Peti között. Pedig úgy tűnt, hogy a Sztárban sztár két zsűritagja nagyon jól megvan egymás mellett; felhőtlen boldogságukról és egymás iránt érzett, őszinte érzéseikről tanúskodott az a tény is, hogy közös házba költöztek Budán. Ám a románc hirtelen véget ért

Zenészkörökből a Blikk úgy értesült, hogy az énekesnő féltékenységei nem voltak alaptalanok, ugyanis Marics Peti volt az, aki beengedett egy harmadik felet a kapcsolatukba. A lap ugyan nem érte el a ValMar énekesét, de Tóth Andi menedzsmentjének egyik tagja meglepő válasszal reagált a megkeresésre:

„Ezt az információt nem tudom megcáfolni…”

Néhány óra múlva az illető visszahívta a szerkesztőséget – minden bizonnyal, miután egyeztetett Tóth Andival -, és akkor már ezt közölte a sajtó munkatársaival:

„Az a hivatalos álláspontunk, hogy nem történt ilyen, de ezt ne bolygassuk!”