KezdőlapCímlapKozso drámai vallomása: tíz év kell még a felépüléshez

Kozso drámai vallomása: tíz év kell még a felépüléshez

Több mint hat évvel ezelőtt kapott agyvérzését Kozso, aminek következtében sokáig beszélni és járni sem tudott. Bár hosszú idő telt el, úgy érzi, további tíz év kell még a teljes felépüléséig.

Kozso 2014-ben kapott agyvérzést. Súlyos állapotban került be a váci kórházba, testének egy része lebénult, arca elzsibbadt. A beszéd máig nem megy tökéletesen neki, Joshi Bharat műsorában mesélt arról, napi tíz órát tölt azzal, hogy ismét a régi legyen. Az Ámokfutók énekese nem adja fel, de mint mondja, a gyógyulás felénél sem jár.

„Tulajdonképpen hat éves vagyok, hiszen akkor ébredtem a kómából és mindent a nulláról kellett újra tanulnom. Járni, enni, beszélni… És ez a folyamat még ma is tart. Nagyjából tíz évre lesz még szükségem, hogy például a beszédem olyan legyen, mint a műtétek előtt. Ehhez pedig naponta tíz órát töltök azzal, hogy tanulok – mondta az énekes.

Úgy érzi, mióta újjászületett, érzékenyebb, gyermekiesebb lett, ezt leszámítva ugyanaz az ember, aki korábban volt. Életpályájáról, édesanyja elvesztéséről, Amerika legkeményebb börtönében töltött 38 napjáról, valamint terveiről is mesélt Joshinak az Ébredj velünk extra adásában.

Indirekt/Bors