KezdőlapCímlapKoronavírus: akár két évig is tarthat a járvány

Koronavírus: akár két évig is tarthat a járvány

Minden eddiginél is pusztítóbb lehet a koronavírus fertőzés második hulláma, ha úgy fog viselkedni mint a száz évvel ezelőtti spanyolnátha. A rosszabb hír, hogy ez tőlünk függetlenül így lehet.

Képek:Pixabay

Ha az 1918-as spanyolnátha mintáját követi a koronavírus, akár két évig is tarthat, olvasható a Minnesotai Egyetem legújabb tanulmányában. A kutatók kitérnek arra is, hiába tűnik úgy, hogy lassan levonul a járvány, ősszel vagy télen egy sokkal rosszabb második hullám következhet.

„A zavar és a félreértések általában azon a feltételezésen alapulnak, hogy ha egyszer tudtuk uralni a járványt, akkor legközelebb is így lesz, és túl is vagyunk az egészen” – mondta Marc Lipsitch harvardi epidemiológus a USA Today kérdésére.

A tanulmányban három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel a tudósok. Az első és egyben legrosszabb a már említett év végi sokkal rosszabb újabb hullám. A második verzióban az idei járvány levonulása után jövőre több kisebb kitöréssel számolnak. A harmadik forgatókönyvet még korábban egyetlen járvány esetében sem tapasztalták, de nem zárható ki: eszerint a vírus folyamatos lassú fertőzés mellett lassan „elégne”, vagyis idővel egyszerűen elmúlna.

Hozzáteszik: nehéz bármelyik forgatókönyv mellett állást foglalni, mivel a vírus viselkedése továbbra is kiszámíthatatlan. A kutatás készítői is azzal számolnak, hogy 2021 előtt nem áll majd rendelkezésre vakcina az új típusú koronavírus ellen.

Indirekt/SZMO