KezdőlapCímlapKirály Gábor bánata: nincs szükség rá a Haladásnál a vezetők szerint

Király Gábor bánata: nincs szükség rá a Haladásnál a vezetők szerint

A 108-szoros magyar válogatott kapus idén nyáron is megtartotta hagyományos, fiataloknak szóló kapustáborát.

„A visszatérő kapusok már kellő önbizalommal érkeznek a táborba, az újoncok beilleszkedését pedig segíti a közeg. Eleinte a felnőttek többségében is kialakul egyfajta távolságtartás, amikor új társaságba és környezetbe csöppennek. A gyerekeknél sincs ez másként. Ám a társak és az edzők egyaránt segítenek abban, hogy minél előbb feloldódjanak a táborlakók” – mondta a Nemzeti Sportnak.

Szinte hihetetlen, de a minden idegszálával Szombathelyhez kötődő fantasztikus sportemberre nem számít imádott klubja, a Haladás. „A Haladásnak megvan a saját tulajdonosi köre, a vezetők és a szponzorok feladata eldönteni, kire számítanak a különböző pozíciókban. Eddig semmilyen szakmai felkérés nem érkezett, úgyhogy egyelőre nincs miről beszélni. Annak idején éppen azért kezdtem építeni a saját sportegyesületemet, hogy ha a pályafutásom befejezése után a Haladástól esetleg nem érkezik felkérés, akkor is a futballban maradhassak, és a saját utamat járhassam. Sosem ajánlottam magam, sosem gondolkoztam azon, hol lenne a helyem, mindig a konkrét felkéréseket igyekeztem a legjobban csinálni. Amikor megkeresés érkezik, mérlegelem, hogy belefér-e az életembe, az átlátható, tiszta rendszerben hajlok az együttműködésre, ám ahogy korábban is említettem, a Haladás esetében nem az én kezemben van a döntés. A vezetők úgy ítélték meg, hogy nincs szükségük rám.”

Indirekt/Nemzeti Sport

https://www.facebook.com/watch/?v=666983800743261