KezdőlapBelföldKilométerpénz járna azoknak, akik kerékpárral járnak munkába

Kilométerpénz járna azoknak, akik kerékpárral járnak munkába

A munkáltatók az adó terhére vehetnének bringákat, és szervizelhetnék is azokat, míg a gyerekekre pedig akár két közlekedési alapismeretek vizsga is várhat.

Ismertette a Nemzeti Kerékpáros Stratégia részleteit Révész Máriusz. A dokumentum 2030-ig jelöli ki a kerékpáros közlekedés legfontosabb fejlesztési céljait – állította az aktív Magyarországért felelős államtitkár.

Külön kitért még a gyerekek közlekedési alapismereti tudására. Ezekből akár két vizsga is lehetne: egy 4–5. osztályos korban, egy pedig gimnáziumban. A kilométerpénzről pedig elmondta, a munkahelyek biztosíthatnának adómentesen kerékpárokat a munkavállalók számára, ezeket el is számolhatják, akárcsak a szervizelés költségeit is, ehhez jönne hozzá a bringás kilométerpénz az autós mintára.