KezdőlapCímlapKiderült mit csinál a pénzével Vajna Timi

Kiderült mit csinál a pénzével Vajna Timi

Vajna Tímea egymillió forintot adományozott az Orosházi Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának.

Fotó: Facebook

Nemrég az Instagramon tették közzé azt a levelet, melyben Dr. Duray Gergő főorvos megköszöni Vajna Tímeának a kórháznak adott 1 millió forintos támogatást. A levélből kiderül, hogy a pénzt egy defibrillátorra fordítják, amit a kórház sürgősségi osztályán helyeznek el.

„Immár 10 éve támogatok állatmenhelyeket, fogyatékkal élőket segítő alapítványokat és gyermekkórházakat. Ám felkeltette az érdeklődésemet az a sok jó és pozitív dolog, amit az ismerősöm mesélt az Orosházi Kórházról. Utánaolvastam és azt láttam, itt rendkívül odafigyelnek a betegekre, az orvosok, nővérek fantasztikus munkát végeznek, úgyhogy eldöntöttem, segítek. A kórház főigazgatójával, SBO vezetőjével egyeztetve abban maradtunk, olyan defibrillátort vesznek az adományból, amivel gyermekek életét is meg lehet menteni.” – nyilatkozta Timi.

Új defibrillátort kapott az Orosházi Kórház Vajna Tímea támogatásából🙏Egyik barátnője anyukája hívta fel Vajna Tímea…

Közzétette: Orosházi Kórház hivatalos oldala – 2020. április 20., hétfő

Az Orosház Kórház Facebook oldalán tegnap megjelent bejegyzés szerint a az eszköz már meg is érkezett, a Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) használja majd szükség esetén.

Tegnap itt az Indirekten is megírtuk, be kellett zárni Budapesten Vajna Timea fánkozóját, amit így kommentált a jelenleg Amerikában tartózkodó Timi: „Sajnálattal közöljük, de Mr. Funk nem élte túl a koronavírust, és be kellett zárni az üzleteket… A Heim Pál Gyermekkórháznak felajánlottuk a gyerekbútorainkat, lekvárokat, csokikat és egyéb élelmiszereket és tisztálkodási szereket.”

Instagram

Indirekt/BEOL