KezdőlapCímlapKiakadt Friderikusz nagybátjya: “Ha bocsánatot kér, visszafogadjuk”

Kiakadt Friderikusz nagybátjya: “Ha bocsánatot kér, visszafogadjuk”

Előkerült Friderikusz Sándor nagybátyja, aki nem titkolja: haragszik rokonára.

Több mint negyven évvel ezelőtt szakított meg minden kapcsolatot nyíregyházi rokonaival Friderikusz Sándor. A showmannek így fogalma sincs, hogy azóta kikkel bővült családja. A Ripost ellátogatott Nyíregyházára, ahol összefutottak Friderikusz Józseffel. A rokont nem érdekli Sándor sorsának alakulása. Mint kiderült, haragszik rá, amiért hátat fordított saját véreinek.

– Finoman fogalmazva nem túl jó a kapcsolat köztünk Sanyival. Gyerekként az apja, vagyis az én bátyám elhagyta őket és ő ezért orrolt rá egy életen keresztül. Emiatt haragudott meg a család többi tagjára is. Az érettségije óta, vagyis több mint negyven éve egy szót sem váltottunk egymással és még csak nem is találkoztunk – kezdte Friderikusz József, aki azt is elmondta, mi az, amiért a leginkább haragszik az egykori showmanre. – Milyen gyerek az, aki nem jön el az apja temetésére? Azt sem tudja, hol nyugszik a bátyám! – fakadt ki a tévés rokona, aki mindezek ellenére is kész lenne békülni unokaöccsével, ugyanis úgy érzi, Friderikusz már régen megbánta, hogy minden kapcsolatot megszakított a családdal.

– Ha elnézést kérne, akkor más lenne a helyzet, hiszen lehetne végre családja. Gondoljon bele, milyen jó lenne neki, hogy eljöhetne ide Nyíregyházára, ahol végre rokonok között lehetne! De ehhez nincs benne elég merészség, mert tudja, hogy ezt eltolta. Ez kérem egy összetartó család. Több rokona lakik itt Kisvárdán, de él egy lányom Amerikában is, és van összesen hat unokám… Végül is ő döntött úgy, hogy a magányt választja, de ebből csak az tűnik ki számomra, hogy a sokoldalúsága és a műveltsége ellenére ő egy végtelenül ostoba gyermek… Biztos vagyok abban, hogy már megbánta, hogy senkit nem ismer a családból! – részletezte széttárt karokkal József.

A showman nagybátyja elmondta: sem őt, sem a család többi tagját nem érdekli, hogy Sándor híres és meglehetősen vagyonos. A Friderikuszok remekül megállják a helyüket az életben, és a legkevésbé sem számítanak rokonuk segítségére. Ő csupán egy lehetőséget kínálna a legendás tévésnek arra, hogy legyen hová és kihez hazatérnie, amikor éppen kínozza a magány.

Indirekt/Ripost