KezdőlapCímlapKész, vége – befejezte az élsportot Európa-bajnok klasszisunk

Kész, vége – befejezte az élsportot Európa-bajnok klasszisunk

A több diplomával is rendelkező Karakas Hedvig edzőként és sportszervezőként folytatja tovább.

Nem szerepel többet a magyar válogatottban, így véget ér az élsportolói pályafutása Karakas Hedvignek, a BHSE világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok cselgáncsozójának. A klub honlapjának tájékoztatása szerint a 33 éves klasszis hosszas vívódás után hozta meg döntését.

„Motivációt, erőt még érzek magamban, a szívem is vinne előre, de van, amikor az embernek az eszére kell hallgatnia. Az olimpia utáni időszakban sokat rágódtam a folytatáson, és megéltem nehéz napokat is, de az érzéseimet analizálvaeljutottam oda, hogy képes lettem kimondani: vége az élsportolói pályafutásomnak”- jelentette ki Karakas Hedvig, aki 23 éves élsportolói karriert tudhat maga mögött.

Karakas kifejtette, a Honvédnál változatlanul versenyzőként is rendelkezésre áll, és csapatbajnokságokon, kisebb versenyeken szívesen segíti klubját.

„Körvonalazódik egy edzői pálya is, az utánpótlással fogok foglalkozni az egyesületnél. Emellett pedig igent mondtam a Nemzetközi Judo Szövetség állásajánlatára is, ahol a versenyszervezői csapat tagja leszek majd. A sport mellett nagy hangsúlyt fektettem a tanulmányaimra is, a Testnevelési Egyetemen alapdiplomát szereztem sportszervező szakon, most a mesterdiplomámat csinálom. Ezen kívül posztgraduális képzésen nemzetközi kapcsolatok és sportdiplomáciai szakon is diplomáztam, és természetesen van egy középfokú judo szakedzői végzettségem is” – tette hozzá Karakas, aki kétszer lett az év női dzsúdósa Magyarországon, 2020-ban pedig az év legjobb női sportolójának választották meg az újságírók.