KezdőlapBelföldJúniusban még drágább lett az életünk

Júniusban még drágább lett az életünk

Tavaly júniushoz képest az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen.

Ahogy azt már lassan megszokhatjuk, ismét drágább lett az élet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataibó kiderült, hogy júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, míg 0,6 száazlékkal a májusihoz képest. Január-júniusban a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2, a nyugdíjas háztartások körében 3,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Egy év alatt, tavaly júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,2, ezen belül az étolajé 25,5, a margariné 8,2, a tojásé 7,8, a liszté 7,7, a munkahelyi étkezésé 7,6, az éttermi étkezésé 6,1 százalékkal emelkedett, a sertéshúsé 5,6 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 12,2, ezen belül a dohányáruk 19,7, míg járműüzemanyagok ára 24,2 százalékkal emelkedett.

A tartós fogyasztási cikkekért 3,7 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 9,2, a szobabútorok 7,5 százalékkal kerültek többe. A szolgáltatások 3,8, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 10,1, az üdülési szolgáltatások 7,3 százalékkal drágultak. Az autópályadíj, illetve a gépkocsikölcsönzés, parkolás díja 33,9, a belföldi üdülési szolgáltatásoké 5,1 százalékkal lett magasabb.

Indirekt/10perc.hu