KezdőlapCímlapJoli néni arra készül, hogy Szilágyi István mellé temessék

Joli néni arra készül, hogy Szilágyi István mellé temessék

Pénteken délben helyezik végső nyugalomra Szilágyi István színművészt, az ország Lópici Gáspárját.

A rákoskeresztúri Új köztemetőben már kijelölték az urnás temetésre szánt sírhelyet, melyre a színész nevét vésték. Özvegye, Humenyánszky Jolán azt szeretné, ha egyszer az övé is ide kerülne.

– Nincs családi sírhelyünk, ez egy új hely, ahol egyedül Pista nyugszik. Aztán majd én is. El kell menni, venni egy tisztes fekete ruhát is, ebben a baptisták segítenek nekem. Szerdán fodrász is jön, szépnek kell lenni, szépnek lásson Pista, ha lát – sorolta a Borsnak Joli néni.

A szertartás nyilvános, így bárki kilátogathat. A tervek szerint a 100 tagú cigányzenekar prímásai közül is kilátogatnak, játszanak is, ezzel a gesztussal fejezik ki tiszteletüket a legendás színművész emléke előtt.