KezdőlapBelföldHónapok óta hiába várja a megígért segítséget Curtistől a mozgássérült lány

Hónapok óta hiába várja a megígért segítséget Curtistől a mozgássérült lány

A rajongó egy vonatbalesetben elveszítette mindkét lábát, ám protézisét nem tudja viselni egy fontos kiegészítő nélkül. A rapper felkereste a lányt ez ügyben, ám azóta nyoma veszett.

A lány lábai elvesztése után évek óta a lakása fogságában él, nagyon szerény körülmények között. Érthetően megörült, amikor kedvence, Curtis (Széki Attila) jelentkezett nála egy Facebook-üzenetben. Melindának egy speciális szilikonharisnyára lenne szüksége, hogy protézisét megfelelően tudja használni, ebben segítene a rapper. A koronavírus-járvány miatt azonban megakadt a dolog: Curtis négy hónapja nem jelentkezett a lánynál.

– Februárban azt írta a Messengeren, hogy a hónap végén újra jelentkezik és megbeszéljük a részleteket. Azóta többször is írtam neki üzenetet, de el sem olvasta. Nem jött válasz felőle. Tudom, hogy karantén volt, de nagyon nagy szükségem lenne a segítségére és bevallom, bele is éltem már magam egy kicsit. Félre ne értsék, én azért is nagyon hálás vagyok, hogy korábban magától gondolt rám és felkeresett, de már érte is elkezdtem aggódni. Négy hónapja semmi hír nem érkezett tőle. Tényleg fontos lett volna a segítsége – mondta Melinda.

A Ripost felkereste Curtist, aki a menedzsmentjén keresztül üzent.

– Attila a karantén és a kisfia miatt nem tudott eddig lépni ez ügyben, de augusztusban, ahogy beindul az élet újra, meg fogja látogatni Melindát, ahogy azt ígérte neki. Időközben megváltozott a telefonszáma is, így ez is bonyolította a helyzetet, de számíthat rá a lány, betartja az ígéretét – reagált a megkeresésre Curtis koncertszervezője.

Indirekt/Ripost