KezdőlapCímlap"Három évig nem volt közöttünk szex" - házasságáról mesélt Gáspár Zsolti

„Három évig nem volt közöttünk szex” – házasságáról mesélt Gáspár Zsolti

„Fiam, ő lesz a feleséged” – mondta édesapja Gáspár Zsoltinak majd’ 30 évvel ezelőtt, mielétt a a 16 éves lányt oltár elé vezette Szlovákiában.

fotó: TV2

A roma hagyományoknak megfelelően előre elrendezett házasság volt az övék, a szülők még azzal sem törődtek, hogy nem beszélnek egy nyelvet a fiatalok.

Édesapám sokat járt ki Szlovákiába, koporsókkal bizniszeltek, így ismerkedtek meg egy családdal és ott volt egy nagyon szép kislány. A szüleink megbeszélték egymás közt, hogy összeházasítanak minket – mesélte a Blikknek Győzike testvére, aki akkor 18 éves volt, a neki választott Filoména pedig 16.

Zsoltit nem zavarta, hogy ismeretlen lánnyal kell elköteleznie magát, az édesapja és a nagyapja is így esküdött. Gáspár Zsolti tolmáccsal udvarolt szlovákiai feleségének, később nagyon megszerették egymást. /Fotó: TV2

– Ez alól csak Győző volt kivétel, Bea asszonnyal már az oviban nagy volt a szerelem köztük – nevetett a TV2-n vasárnap rajtoló Farm VIP gazdája, aki azt is megsúgta a Blikknek, hiába a szép feleség, nehezen indult be a közös életük. Nem volt könnyű dolgom, mert ő csak szlovákul beszélt, tolmáccsal jártam hozzá udvarolni. Még amikor először meg akartam puszilni, akkor is a tolmácsot kellett először megölelnem, hogy megmutassam, mit akarok – emlékezett vissza Gáspár, aki azt sem titkolta, hogy a hálószobában sem mentek könnyen a dolgok. Három évig nem volt közöttünk szex. Egyáltalán semmi, egyszerűen hiányzott a kémia. Aztán 1996-ban megvolt az esküvő, megszületett a három gyermekünk. Egyikünk sem gondolta volna, de mára nagyon romantikus lett a kapcsolatunk, imádjuk egymást. Hálás vagyok a szüleinknek, hogy így összegereblyéztek minket, mert igazi, boldog család lettünk. A feleségem is szépen megtanult magyarul és ha el is kell mennem valamiért otthonról, napjában negyvenötször telefonálok neki, annyira hiányzik.