KezdőlapCímlapGyász: Meghalt Földi Teri, a Szomszédok és a Tüskevár sztárja

Gyász: Meghalt Földi Teri, a Szomszédok és a Tüskevár sztárja

Elhunyt Földi Teri Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház társulatának egykori tagja, 86 éves volt.

A szomorú hírt a Vígszínház jelentette be. Földi Teri 1934. január 24-én született Martonvásáron. 1955-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. 1958 és 1964 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt.

Olyan nagy Shakespeare-hősnőket alakított, mint Ophelia, Viola, Mária vagy Hermia, játszotta Jean Anouilh: Romeo és Jeanette című darabjának címszerepét, Arthur Miller: A bűnbeesés után Anyáját, Molnár Ferenc: Olympiájának főszerepét, Molnár Ferenc: Liliomjának Hollundernéjét, Bertolt Brecht: Koldusoperájának Polly-ját, Bródy Sándor: A tanítónő című darabjának címszerepét, Sütő András: Álomkommandójának Súgónőjét, Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely című darabjának Natasáját.

1964 és 1989 között a Vígszínház társulatának szeretett tagja. Egyik első vígszínházi szerepe Dolly a Horvai István által rendezett Anna Kareninában, mellyel azonnal belopta magát a közönség szívébe – írta meg a Blikk.