KezdőlapBelföldGyász: elhunyt Jankovics Marcell

Gyász: elhunyt Jankovics Marcell

Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész – közölte az MMA szombaton az MTI-vel.

Jankovics Marcell 1941-ben született Budapesten. Családját 1951-ben kitelepítették Öcsödre, ahonnan csak 1953-ban térhettek vissza. A pannonhalmi bencés gimnáziumban végzett, kétszer is a budapesti építészmérnöki karra jelentkezett, de édesapja „bűnei” miatt nem vették föl. 1959-ben és 1960-ban az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat Anyagvizsgáló Laboratóriumában dolgozott. Ennek a munkahelyének köszönhette a továbblépést: egy munkatársa közvetítette a Pannónia Filmstúdióhoz.

Ő készítette a Gusztáv című rajzfilmsorozatot, a János vitézt, amely a magyar rajzfilmtörténetben mérföldkő. Kiemelt szerepet kapott a filmben, mint sok további munkájában is, a következetes színdramaturgia. A kisfilmjeivel sorra nyert a nemzetközi szakmai megmérettetéseken; a Sisyphus című munkáját 1974-ben Oscar-díjra is jelölték. 1977-ben elkészítette a Küzdők című rövidfilmjét (cannes-i Arany Pálma). 1977-ben kezdte el a Magyar népmesék sorozatot, amelyet forgatókönyvíróként, rendezőként, tervezőként 2002-ig gondozott. Egészestés filmje az Ének a csodaszarvasról (2002), melyet Szörényi Levente felkérésére készített el. Régi terve valósult meg Az ember tragédiája (2011) elkészültekor. A 160 perces rajzfilm 23 évig készült, az utóbbi években a Toldi rajzfilmesítésével foglalkozott.

Számos kitüntetést kapott: 1974-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat, 2007-ben Prima Pimissima díjat vehetett át. 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2014 óta a nemzet művésze volt. 2019-ben vehette át a közmédia életműdíját, a Csoóri Sándor-díjat. 1998-tól 2000-ig a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke, 2010-ben újraválasztották. Az MMA egyesülethez 1993-ban csatlakozott. 2011. november 5-től, az MMA köztestületi rangra emelésével a tagság beválasztotta az elnökségbe. 2014 és 2020 között a MMA alelnöke, majd 2020-tól a köztestület tiszteletbeli elnöke lett. A Duna Televízió egyik alapítója volt.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotót szombat reggel érte a halál. Jankovics Marcellt az MMA saját halottjának tekinti.

Szintén szombaton életének 84. évében elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, a felvidéki magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója, szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.