KezdőlapCímlapGór Nagy Máriára vérbe fagyva talált rá a férje

Gór Nagy Máriára vérbe fagyva talált rá a férje

Borzalmas támadás érte Gór Nagy Máriát Budapesten. A színésznőt meglopták és lelökték az egyik fővárosi villamosról.

„Arra még emlékszem, hogy fél nyolc körül hazafelé tartottam a villamoson, utána viszont képszakadás. Nem tudom, mi történt addig, amíg a férjem, Buda szó szerint vérbe fagyva nem talált rám az otthonunkban, bár igazából erre sem emlékszem, csak az ő elmondásából rakjuk össze a képkockákat” – mondta Gór Nagy Mária a Story magazinnak.

Férje azonnal kórházba vitte a színésznőt, ahol 12 öltéssel varrták össze a fejsebét, infúziót is kapott, továbbá számos vizsgálaton át kellett esnie. Máriának agyrázkódása lett és eltörött a csuklója. „Az tény, hogy kizsebeltek. A táskámból eltűntek az irataim, köztük a védettségi igazolványom, valamint a bankkártyám, ami nálam volt. A hátamhoz volt fordítva a táska, a rendőrök szerint ez felhívás a zsebeseknek” – tette hozzá.

Indirekt/Origo