KezdőlapBűnügyGátlástalan striciket vertek földbe a TEK kommandósai Mindszenten

Gátlástalan striciket vertek földbe a TEK kommandósai Mindszenten

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytat nyomozást F. Ilona, A. János, valamint B. József mindszenti lakosok ellen.

fotó és videó: TEK

A gyanú szerint a 26 éves F. Ilona és a 20 éves A. János fiatal lányokat utaztattak, és Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében prostituáltként dolgoztatták őket. Az egyik nőt hónapokon keresztül mindszenti lakásukban tartották fogva. A nyomozás során beszerzett információk alapján F. Ilona közreműködött B. Józseffel egy nő futtatásában. A hölgyet rendszeresen fenyegették, verték is. A prostitúcióval megkeresett jövedelmet a feltételezett elkövetők elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket.

A hódmezővásárhelyi rendőrök a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Közterületi Támogató Osztálya, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársaival közösen összehangolt akciót hajtottak végre. A rendőrök több helyszínen egyszerre fogták el a gyanúsítottakat, akiknek otthonaiban kutatásokat tartottak. Ezek alkalmával a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, műszaki cikkeket, készpénzt, illetve személygépkocsikat foglaltak le a nyomozók. A művelet során a rendőrök a három elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.