KezdőlapBelföldFelháborító: sikkasztott pénzből szórakozott az OTP egyik vezetője

Felháborító: sikkasztott pénzből szórakozott az OTP egyik vezetője

F. Balázs még az otthoni bevásárlást is a bank pénzéből intézte, összesen 260 milliót nyúlt le az pénzintézettől.

Az OTP volt dél-dunántúli régióvezetője a 40. születésnapját is a bank pénzéből ünnepelte, egy 70 fős bulit szervezett magának milliókért, amit az egyik legjobb villányi borászatban tartott. F. Balázs nagy lábon élt a pénzből, sokat szórakozott belőle, de dolgozni már nem szeretett. Az elmondások szerint egy héten egyszer járt be a munkahelyére, ideje nagy részét a balatoni nyaralójában töltötte, ahova minden reggel Pécsről hozatta a helyi újságot a sofőrjével. A vezető és bűntársai fiktív számlákat állítottak ki a bank részére, a pénzeket pedig elsikkasztotta a bankár. Sok esetben szállodai és éttermi számlák voltak, de többször előfordult, hogy a vállalkozók juttattak vissza pénzt. A bank dél-dunántúli beruházásait végző építése cégek a bankár kérésére túlszámlázott projektekből adtak vissza különböző összegeket. F. Balázs a beosztottjaitól is követelte a pénzt, rávette őket, hogy a munkába járáshoz igényeljenek autójukra útiköltséget, amit minden hónapban le kellett adni neki.

A pécsi ügyészség 19 emberrel szemben emelt vádat, akik között bankárok, étteremtulajdonosok és építési cégek vezetői is vannak. Az ügyészség vádalkuval készül a tárgyalásra, a bankárnak beismerés esetén öt év letöltendő börtönt ajánlanak fel. A 260 millió forintból 60 millió forint térült meg, a bankárnál részvényeket, készpénzt és aranytömböket vettek zár alá – adta hírül a Bors.