KezdőlapCímlapEz de szép: rossz címre mentek balhézni az oltásellenesek

Ez de szép: rossz címre mentek balhézni az oltásellenesek

Hölgyek és urak, az év sztorija következik.

Vannak, akik valamiért azzal vádolják az oltáselleneseket, hogy netről szerzett téves információk alapján cselekednek. Hát nem ez a történet fogja megváltoztatni a róluk kialakított képet. Londonban ugyanis oltásellenesek (kvázi bónuszként plusz lezárásellenesek és Covid-útlevél-ellenzők is) indultak neki a BBC főhadiszállásának, hogy móresre tanítsák a híradósokat, akik szerintük az oltás és a lezárások mellett kampányolnak. Meg is jelentek az épületnél, csakhogy itt jött a csavar, ami miatt épp az egész világ rajtuk röhög sírva.

Rossz címet néztek ki maguknak, úgyhogy ahhoz az épülethez mentek, amit a BBC egészen 2013-ig használt. A nyugat-londoni épületben azóta már főként az ITV napi műsorai készülnek. A tüntetők abban a hitben voltak, hogy a BBC hírműsorainak otthona előtt hangoskodnak, és kántálták, hogy „szégyen rátok”, közben odabent a Loose Women című tévéműsor felvételei zajlottak, aminek egyik műsorvezetője, Charlene White úgy kommentálta az eseményeket, hogy „nem tudom, mit akartak elérni, de amit találtak volna odabent, az én vagyok, meg Jane, Nadia és Penny, miközben a menopauzáról beszélgetünk”.

Szóval neten szerzett téves infók után mentek párszázan idegállapotba kerülni. Szép. De még szebb az, hogy igazából nem is érteni, hogy sikerült rossz címre menni, ugyanis egy egyszerű Google keresés is kiadja a pontos címet.

Indirekt/player.hu