KezdőlapCímlapElképesztő: 187 milliót bukott Hosszú Katinka a koronavírus miatt

Elképesztő: 187 milliót bukott Hosszú Katinka a koronavírus miatt

Elképesztő veszteséget könyvelhet el az egyik legeredményesebb jelenkori sportolónk a koronavírus-járvány miatt. Szinte az összes pénzdíjas versenyét elhalasztották.

Az elmúlt hónapokban a sportélet is megállt a Föld nevű bolygón a járványveszély miatt: kezdetben csak nézőket nem engedtek be a sporteseményekre, majd magukat a sportrendezvényeket is betiltották. Ez persze súlyosan érinti a sportolók pénztárcáját is.

De amíg egy-egy csapatjátékban érdekelt sztár fizetését 20-30-40 százalékkal csökkentették, addig az egyéni sportot űzők, akiknek egy-egy verseny pénzdíja az egyetlen bevételi forrásuk, teljesen hoppon és üres zsebbel maradtak. Ilyenek például a teniszezők, akik konkrét pénzdíjért lépnek pályára, de az úszók is, akik a zsíros futamokon szedheti meg magukat.

Az elhalasztott Világkupa-sorozat hiányát leginkább Hosszú Katinka érzi meg, aki a 24.hu számításai szerint 359 ezer dollártól, vagyis 115 millió forinttól esett el. Ezt úgy számolta ki a portál, hogy az úszó 2016-ban, 2018-ban és 2019-ben elért eredményeit vette alapul, azokat átlagolta, és arra jutott, hogy nagyjából ennyit tehetett volna zsebre idén a reális esélyeket nézve. Arról már nem is beszélve, hogy szakemberek szerint Katinka a tokiói olimpián is nagy eséllyel megnyerte volna a 200 és 400 méteres vegyest, a két aranyért pedig 36-36 millió forint ütötte volna a markát az államtól. Vagyis nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a koronavírus miatt elhalasztott úszóversenyek miatt legalább 187 millió veszteség érte idén Katinkát…