KezdőlapCímlapDöbbenetes: az NDK titkosszolgálata már 35 éve tudott a koronavírus létezéséről

Döbbenetes: az NDK titkosszolgálata már 35 éve tudott a koronavírus létezéséről

Már 35 évvel ezelőtt tudhatott a keletnémet állambiztonsági minisztérium, a Stasi a koronavírus létezéséről. Legalábbis erről került elő egy titkos irat – számolt be a hírről a Bild című német napilap.

A jelentést 1985 júliusában írták meg, és egy rendkívüli, Brandenburgi körzetben felbukkanó fertőzésről tesznek benne említést.

– A dokumentumok szerint 1985-ben Kelet-Németországban több városban is felbukkant a fertőzés, Potsdamban és Halle-ban is említést tesznek róla, de akkor csak a sertéstelepeken élő állatokat fertőzte. A Stasit azért hívták, hogy kivizsgálja a fertőzést és felügyelje a kommunikációt – magyarázta a Bildnek Dagmas Hovestädt, a Stasi-aktákkal foglalkozó szervezet szóvivője.

A koronavírus-fertőzést természetesen a legnagyobb titokban tartotta a szervezet, de mindent megtettek a helyi állatorvosokkal a vírus megállítására. Ennek ellenére 1986 novemberében újabb településekről érkezett bejelentés, hogy a koronavírus terjedésnek indult.

A Bild által megkérdezett szakértők szerint azonban ez a koronavírus, amely akkor a disznók között tombolt, össze sem hasonlítható a most a világméretű járványért felelős törzzsel.

– Az állatok hasmenést kaptak, de nem pusztultak bele. Ez a fajta koronavírus emberre nem terjedt át, nem tudni arról, hogy a fertőzött állatokat kezelő orvosok és szakértők közül bárki elkapta volna – mondta Klaus Osterrieder professzor a lapnak.

A fertőzött állatokat egyébként hetekre elkülönítették és megfigyelték, de miután rájöttek, hogy nem okoz túl nagy problémát a vírus, ezért folytathatták a telepek a működésüket. A jelentések szerint a Stasi még az exportot is megengedte, így rengeteg helyre juthatott a koronavírussal fertőzött állatok húsából.

A koronavírusnak többféle változata is van, az egészen ártalmatlantól a most is a világban tomboló veszélyes vírusig. A koronavírust először a 30-as években mutatták ki, akkor még csirkéknél. 2003-ban már okozott egy súlyos járványt, de az akkori SARS-pandémia főleg Ázsiában okozott veszélyeket és nem is terjedt olyan gyorsan, mint a jelenlegi Covid-19.

Indirekt/Blikk