KezdőlapCímlapBrutális: Vajna Timi sok milliárd forintos vagyont örökölt a férjétől

Brutális: Vajna Timi sok milliárd forintos vagyont örökölt a férjétől

Ép ésszel felfoghatatlan, mekkora vagyon szakadt rá az ország leggazdagabb nőjére.

A téma azután került elő, hogy a lapok megszellőztették: a gyászoló özvegy 850 milliós luxusházat vásárolt Budapesten. Jött is a cáfolat Vajna Timitől a közösségi oldalán, hogy nem tulajdonosa az ingatlannak, ő csupán egy cégtől bérli azt, amikor éppen nem Los Angelesben van. Azonban a Blikk kiderítette a Pest Megyei Földhivataltól kikért tulajdoni lap alapján, hogy pontosan melyik cég a tulajdonosa a villának. Kiderült: az az AV Investments volt a vásárló, amelyiket a néhai filmmogul alapította, halála után pedig Vajna Timi igazgatja. A cégkivonatból az is kiderült, hogy volt is miből kifizetnie a cégnek a villát, hiszen szépen termeli a pénzt. Amíg 2017-ben 3,1, 2018-ban körülbelül 2,9 milliárd volt a cég adózott eredménye, úgy az elmúlt évet már közel 10,9 milliárddal zárta.

Bonyolult cégháló, amit Andy maga után hagyott, de a fő vállalata az AV Investments volt, aminek az érdekeltségébe tartoztak a kaszinók, az ingatlancégei és a médiaérdekeltségei. A halála előtt is átalakuláson ment keresztül a Vajna-birodalom, és utána is voltak összeolvadások. Azt rebesgetik, mindent összevetve 40 milliárdot ér Andy öröksége”– árulta el a részleteket egy, a neve elhallgatását kérő ismerős.