KezdőlapKülföldBREAKING: Tömegbe hajtott egy autós Németországban

BREAKING: Tömegbe hajtott egy autós Németországban

Legalább 30-an megsebesültek, köztük több gyerek is, amikor egy autó a karneváli felvonulók közé hajtott. A tettest a helyszínen elfogták.

Szándékosan hajtott a tömegbe egy ezüst színű Mercedes hétfőn délután a németországi Volkmarsen-ben. Az észak-hesseni rendőrség tájékoztatása szerint az elkövetőt letartóztatták, de kilétéről illetve esetleges indítékairól még nincsenek információk. A szemtanúk szerint a 20-30 év körüli sofőr nemhogy lassított volna, hanem még gázt is adott, amikor a tömegbe hajtott. A Bild legfrissebb információ szerint legalább harmincan sérültek meg a karneválozók közül, szemtanúk beszámolója szerint az ámokfutó célpontjai főleg a gyerekek lehettek.

Holnap lesz a farsangi időszak legnevezetesebb napja, húshagyó kedd.  Előtte hétfőn tartják a 7500 lakosú kisvárosban a hagyományos karneváli felvonulást, amire a kisváros legtöbb lakója ellátogat. Már elindult a farsangi menet, amikor az ismeretlen férfi a nézelődők közé hajtott. A helyszínen most is rengeteg a mentő és a rendőr. Halálos áldozatról eddig nem érkezett jelentés.