KezdőlapCímlapBebörtönözték a vuhani kórházakból tudósító kínai újságírónőt – négy évet kapott

Bebörtönözték a vuhani kórházakból tudósító kínai újságírónőt – négy évet kapott

Csang Csan a koronavírus-járvány kitöréséről az év elején tett közzé, egyebek mellett a túlterhelt vuhani kórházakról szóló videókat az interneten.

A korábban ügyvédként dolgozó, 37 éves újságírónőt bíróság „viták szításában és bajkeverésben” találta bűnösnek. Ez a nehezen értelmezhető jogi kategória, jogsértés öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető Kínában – írja az Euronews. Csang Csan ügyvédje elmondta, hogy a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyaláson Csang tolószékben vett részt, rossz egészségi állapotban. Az újságírót május közepén vették őrizetbe Sanghajban, és júniusban éhségsztrájkba kezdett tiltakozásként. Rajta kívül még legalább három olyan kínai civil újságíró tudósított a vuhani járványhelyzetről az év elején, akiknek a holléte február óta nem ismert.