KezdőlapCímlapAddig rúgatta a botrányos bíró a tizenegyest, amíg be nem lőtték azt

Addig rúgatta a botrányos bíró a tizenegyest, amíg be nem lőtték azt

Vasárnap éjjel az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban a Montreal csapata hazai pályán 2-1-re legyőzte a New York Red Bull együttesét. A találkozót nem akármilyen körülmények között nyerte meg a kanadai csapat. A 98. percben a kenyai Victor Wanyama értékesített egy tizenegyest, úgy hogy előtte két csapattársa is sikertelenül próbálkozott, de szerencséjükre a játékvezető mindkét tizenegyes után szabálytalannak ítélte meg a kapus mozgását.

A rendes játékidő letelte után a Montreal tizenegyest kapott a hosszabbításban. Az első tizenegyest a norvég Bjorn Johnsen végezte el a 93. percben, de a New York kapusa, a brazil Carlos eltalálta az irányt, és védeni tudta a bal alsóba tartó lövést.

Azonban a mérkőzést vezető Allen Chapman szabálytalannak ítélte meg a brazil kapus védését, mert a lövés előtt elmozdult a vonalról, így jöhetett a megismételt tizenegyes. A második lövést az amerikai Mason Toye vállalta el, de a gyenge jobb alsóba tartó lövését Carlos szintén fogni tudta, de az örömködés helyett a játékvezető ismét jelezte, hogy videózás következik, majd a megtekintése után kiderült, hogy a brazil kapus másodszor is korán mozdult el, így jöhetett a harmadik büntető, amit Victor Wanyama vállalt el.

A kenyai játékos kapu közepébe tartó borzalmas lövésébe Carlos bele tudott kapni, de védeni nem tudott, így a Montreal elképesztő körülmények között nyerte meg a meccset.

Indirekt/origo.hu