KezdőlapCímlapA svájci Young Boys lesz a Fradi ellenfele a Bajnokok Ligája rájátszásában

A svájci Young Boys lesz a Fradi ellenfele a Bajnokok Ligája rájátszásában

A Bajnokok Ligája csoportköréért játszhat legközelebb a Ferencváros, amely csak egy góllal kapott ki a hazai kétgólos siker után a Slavia Prahától. A találkozó után így értékelt Peter Stöger ferencvárosi vezetőedző.

– A legfontosabb: megvan a továbbjutás.
– Ez így igaz, és hihetetlenül büszkék vagyunk erre – mondta a Nemzeti Sportnak Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – A mérkőzés értékelésekor azt mondhatom, hogy amire számítottunk előzetesen, az bekövetkezett, az mind megtörtént. Nagyon erős ellenféllel kellett megküzdenünk, és azt sem tagadhatom le, hogy időnként a szerencse is mellénk állt, de végül továbbjutottunk, és mi készülhetünk a következő párharcra.

– Az eredmény a legfontosabb, a siker igazolja a stratégiát, mégis engedje meg a kérdést: nem érezte túlságosan defenzívnek a Ferencváros játékát?
– A taktika meghatározásánál döntő szerepe volt az ellenfél játékerejének. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen jó csapat várt ránk, amely az előző idényben az Arsenal ellen is megmutatta, milyen kiemelkedő teljesítményre képes nemzetközi szinten. A mélységi befutásokra számítottunk, ezért gondoltuk célravezetőnek ezt a rendszert, és utólag azt kell mondanom, más hadrendben nem tudtunk volna továbbjutni. Az előző idényben egyetlen veresége volt a Slaviának, szerintem megálltuk a helyünket, ebben a felfogásban.

– Nyáron vette át a Ferencváros irányítását. Mit adott önnek a csehek elleni két mérkőzés?
– Leginkább azt, amit azért korábban is tudtam. Ez a csapat képes európai szinten is erős ellenfelek ellen jó teljesítményt nyújtani, hiszen az előző esztendőben a Bajnokok Ligája csoportkörébe is eljutott. Megmutattuk, hogy taktikus, akaratos, fegyelmezett játékkal mire vagyunk képesek, és ebben az évben is elértük a csoportkört. Azt most még nem tudjuk, hogy melyiket, de megyünk tovább.

– Nézzünk akkor egy pillanatra előre. Mire lehet számítani a következő körben?
– Az biztos, hogy ahogy haladunk előre, az ember dolga nem lesz könnyebb. A rájátszásban már nagy tapasztalattal felvértezett, remek csapatok szerepelhetnek csak. Nagyon boldogok és büszkék vagyunk erre az eredményre, de szerdától készülünk a következő feladatokra, nemcsak a Bajnokok Ligája selejtezőjében, hanem az NB I-ben is szeretnénk sikeresen szerepelni.

A Slavia Praha vezetőedzője, Jindrich Trpisovsky szerint nehéz kérdés eldönteni, hogy a jobbik csapat jutott-e tovább.

„Száznyolcvan percünk volt megmutatni, hogy igen, mi vagyunk a jobbak, de a tények azt mutatják, hogy mi csak egyetlen gólt tudtunk szerezni ennyi idő alatt, míg az ellenfelünk kettőt. Tudtuk, hogy a Ferencváros milyen minőséget képvisel, tapasztalt, jó csapat, az előző idényben a Bajnokok Ligája főtábláján is láthattuk, mire képes. Hiába játszottunk időnként nagy fölényben, úgy gondolom, hogy a párharcot az döntötte el, hogy a magyar bajnok kevesebbet hibázott, mi nem tudtunk élni a kidolgozott lehetőségeinkkel.″

Indirekt/nemzetisport.hu