KezdőlapBűnügyDöbbenetes vérfürdű a tiszaújvárosi kocsmában

Döbbenetes vérfürdű a tiszaújvárosi kocsmában

Az egyik sérült szerint a pultnál dolgozó nő a balhé kirobbanásakor elkezdett telefonálni, ám nem sokkal később nem rendőrök, hanem erősítés érkezett a kötekedőkhöz.

Péntek éjjel halálos késelésbe torkollt egy kocsmai verekedés Tiszaújvárosban. Ám a helyiek szerint egyáltalán nem közönséges verekedés, hanem gyalázatos mészárlás történt és az elhunyt családja bosszút esküdött.

Bors riportja szerint I. Csaba, I. János, R. Lajos, B. József és H. Tibor hétköznap munkásszállón éltek, mivel szeretteiktől távol, Dunaföldváron dolgoztak vasbetonszerelőként. Pénteken éppen megkapták a fizetésüket, és aznap köszöntötték a társaság egyik tagját, a születésnapos Jánost, ezért a kesznyétei otthonuktól 12 kilométerre levő Tiszaújvárosban betértek egy kocsmába. Itt italozás közben a barátok összeverekedtek egy másik társasággal, aminek eredményeképp Csabát leszúrták és rajta kívül még hármukat megkéselték.

Az egyik sérültet, Lajost már kiengedték a kórházból, akit a fején ütöttek meg és állítása szerint annak köszönheti életét, hogy a támadók azt hitték, hogy meghalt, miután az első ütések után elvesztette az eszméletét. Az egész incidens abból indult ki, hogy Csaba a pultnál meglökte a másik társaság egyik tagját, amire megütötték, majd verekedés tört ki, ám a támadók szinte azonnal boxert, illetve kést rántottak és válogatás nélkül szurkálni kezdtek. A férfi szerint a pultnál dolgozó nő a balhé kirobbanásakor elkezdett telefonálni, ám nem sokkal később nem rendőrök, hanem erősítés érkezett a kötekedőkhöz.

– Elszabadultak az indulatok. Hiába próbálkoztunk a védekezéssel, esélyünk sem volt fegyvertelenül és mindenféle támadásra alkalmas eszköz nélkül. Ők még boxert is használtak, de főleg késsel dolgoztak. Csabit az oldalán és a lágyékán érte a penge, szerintem még a helyszínen elvérezhetett. Én legalább 15 percig a földön feküdtem. Mire magamhoz tértem, minden csupa vér volt. Horrorfilmekben lehet csak ilyen borzalmat látni – mesélte a lapnak az egyik sérült, aki szerint a kötekedő társasággal korábban még sosem találkoztak.

Tiborról egyelőre annyit tudni, hogy válságos állapotban van, Jánosra pedig szívműtét vár. Józsefet a hét elején jó eséllyel otthonába bocsátják. Juci, Csabi édesanyja képtelen beletörődni fia elvesztésébe.

Ebben az ügyben nem csupán közönséges verekedésről van szó! Gyalázatos mészárlás történt! A végsőkig hajlandó vagyok elmenni! – jelentette ki határozottan az asszony.

A rendőrség eddig az ügyben három férfit vett őrizetbe, a prügyi L. testvéreket, akiknek hamarosan döntenek a letartóztatásukról.

Indirekt/Blikk