KezdőlapBelföldVidéken már hétfőn kezdődhet a koronavírus utáni élet

Vidéken már hétfőn kezdődhet a koronavírus utáni élet

Május 4-től új szabályozások lépnek életbe a vidéki Magyarországon, Budapesten és környékén azonban továbbra is az eddigiek maradnak hatályosak.

CIKKÜNK FRISSÜLT!

Kovács Zoltán a kiskunhalasi járványügyi mobilkórházban, MTI

Továbbra is szükség van arra, hogy a lakosság fegyelmezetten betartsa a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseket, mert ez a garanciája annak, hogy a vírus terjedése lassuljon – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások.

Vidéken lehetőség van a szolgáltatások újraindítására, az üzletek nyitvatartásának meghosszabbítására, a 65 év felettiekre vonatkozó intézkedések viszont továbbra is érvényben maradnak. Budapestet és környékét azért kell külön kezelni, mert ott van a legtöbb fertőzött és a legtöbb haláleset is – magyarázta.

Hozzátette: a hétvégén a településvezetők ismét jogosultságot kapnak arra, hogy szigorúbb intézkedéseket vezessenek be.

A ma délelőtti Kormányinfón Gulyás Gergely tovább pontosította az újraindulás menetrendjét:

A kormány most arról döntött, hogy fokozatosan, szigorú menetrend mellet újraindulhat az ország – mondta.

Két szabály változatlan: az idősek biztonsága változatlan legyen, és a területi különbségekre legyünk figyelemmel. A fertőzöttek 70 százaléka Budapesten és Pest megyében van, az elhunytak 70 százaléka csak Pest megyében. A szabályok tehát Budapesten és Pest megye egyes járásaiban nem fog változni a helyzet, a szabályok sem.

Országos szinten a következő rendelkezések lesznek érvényben

  • Május végéig biztosan nem tér vissza az oktatás
  • Országosan marad az ingyenes parkolás
  • A rendezvény-korlátozások maradnak, augusztus 15-ig nem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényeket tartani.

Vidékre vonatkozóan az enyhítések alapján a következő döntések születtek:

  • a kijárási korlátozásokat feloldják
  • Éttermek, szállodák és kávézók kerthelyiségei, teraszai nyitva lehetnek, de az előírt távolságtartás kötelező
  • Az üzletek korlátlanul nyitva lehetnek, de az idősek vásárlási sávját be kell tartani
  • Állatkertek, szabadtéri strandok és szabadtéri Múzeumok nyitva lehetnek
  • szolgáltatások korlátozások nélkül nyújthatóak
  • Esküvők, temetések védőtávolság betartásával megtarthatóak
  • A magánegészségügyben a korlátozásokat feloldják
  • A közegészségügy 4 lépcsőben tér majd vissza régi kerékvágásba

Indirekt/MTI