KezdőlapBelföldÚgy segített lebuktatni Galambos Lajcsi a 200 milliós csalókat, mintha kémfilmben lett...

Úgy segített lebuktatni Galambos Lajcsi a 200 milliós csalókat, mintha kémfilmben lett volna

Izgalmas napokat élt át Galambos Lajos, aki talán maga sem gondolta volna, hogy mint egy kémfilmben, együtt dolgozik a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI).

A zenészt nyár elején kereste meg egy férfi, állítva, 200 millió forint ellenében elintézi, hogy a víz-, gáz- és áramlopással vádolt Lajcsi és felesége, Boglárka ne kapjanak börtönbüntetést. 

– Magamban vívódtam, hogy elmondjam-e valakinek a történteket vagy sem, végül úgy döntöttem, hallgatok – elevenítette fel az emlékeket a mulatószenész. – Az első találkozó után abban maradtunk, majd én keresem őket, de tudtam, semmilyen együttműködést nem akarok, hiszen egyrészt nem követtem el azt a bűncselekményt, amivel vádolnak, másrészt éreztem, hogy valami svindli van az egészben.

A vállalkozó a postásán keresztül üzent Lajcsinak, hogy találkozzanak ismét, azt állította, fontos bírósági irat jutott a birtokába.

– Biztos voltam abban, hogy az ügyemben eljáró bírótól semmilyen információja nem lehet, mivel az ő tisztességét sosem kérdőjelezném meg, de kíváncsi voltam, hogy talán az ítélet van nála, ezért belementem a találkozóba. Amikor találkoztunk, előadta, hogy nagy bajban vagyok, mert példát akarnak statuálni velem, és ha jót akarok magamnak, azonnal adjak neki 100 millió forintot, ő hoz egy ügyvédet, aki intéz mindent.

Galambos Lajos pontosan tudta, hiába nem fogadta el az ajánlatot, megütheti a bokáját, ha kiderül, csalókkal találkozott, ezért felkeresett egy ügyvédet, hogy tanácsot kérjen.

– Ijedt voltam, hogy mi lesz most, az ügyvéd barátom pedig szervezett egy találko­zót, ahol ott volt két NNI-s nyomozó is, akik felvették a tanúvallomásomat s kértek, a továbbiakban is működjek együtt. Mivel titokban kellett tartani, hogy felvettem velük a kapcsolatot, nem a saját autómmal mentem, lesötétített ablakú kocsival vittek be a hátsó bejáraton s még az őrt is elküldték a folyosóról, ne lássa, ki megy be – idézte fel a filmbe illő jelenetet Lajcsi.

– Órákon keresztül hallgattak ki az ügyészségen, legalább 50 kérdést tettek fel, és a végén megkérdezték, segítek-e leleplezni a bűnbandát. Volt bennem félelem, nem akartam a családomat egy újabb idegőrlő időszaknak kitenni, épp elég rossz történt velünk, de félretettem a ro­ssz érzéseimet, és állampolgári kötelességemet teljesítve bele­mentem, hogy részt veszek a nyomozásban – mondta Lajcsi.

Indirekt/Blikk