KezdőlapBelföldSokkoló: akár félmillió forintba is kerülhet egy jogosítvány

Sokkoló: akár félmillió forintba is kerülhet egy jogosítvány

Átlagosan 305 ezer forintba kerül a B kategóriás jogosítvány megszerzése, bizonyos esetekben azonban akár 500 ezer forint is lehet a számla. A jelentős drágulás miatt a fiatalok közül sokan először csak az elméleti vizsgát teszik le, aztán inkább kivárnak a gyakorlati képzés teljesítésével.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022 végén átlagosan 305 ezer forintba került egy jogosítvány megszerzése, ami jelentős áremelkedés kétéves viszonylatban, hiszen 2020 utolsó hónapjában még 216 300 forint volt az átlagos számla. Az adatokból ezen felül nem is látszik, hogy bizonyos esetekben akár a félmillió forintot is elérheti az összköltség.

Jovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke a 24.hu megkeresésére közölte, tapasztalataik szerint 500 ezer forintnál is többet kell költeniük a tanulóknak, mire megszerzik a B kategóriás jogosítványt.

Elméletben ugyanis elég lenne 29 vezetői órát vennie a tanulónak, hogy a vizsgával együtt meglegyen a kötelező 30 levezetett óra, de a gyakorlatban ez közelebb van az 50-60 órához, ami akár több mint százezer forinttal is megdobhatja a költségeket. Ráadásul ha valaki megbukik, az újabb 50-100 ezer forintos pluszköltséget jelenthet.

A szakember megjegyezte, általánosságban a vidéki árak mindig alacsonyabbak voltak Budapesthez képest, és ez most is így van. Ugyanakkor a drasztikus drágulásnak az lett az eredménye, hogy jóval kevesebb a tanulóvezető.

Az áremelkedés miatt a tavalyi év ezen időszakhoz viszonyítva körülbelül 30-40 százalékos visszaesés tapasztalható a tanulók számában – jelentette ki Jovánovics.

Ez negatívan hat a szakoktatókra is, hiszen a forgalomkiesés őket is érinti. A magasabb árak ugyan valamelyest kompenzálják a kiesett bevételeiket, de a kiadásaik is magasabbak, többek között a szervizdíjak emelkedése, a kata-módosítás és az üzemanyagárak drágulása miatt. Árversenybe már csak azért sem tudnak belemenni, mert ha lejjebb vinnék áraikat, az egyszerűen már nem érné meg nekik. A szakember szerint ugyanakkor akik elkötelezettek a szakma iránt, kitartanak, ameddig csak bírnak.

A Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke a lap érdeklődésre elmondta, mivel a fiatalok mielőbb szeretnének vezetői engedélyt szerezni, a tanulók átlagéletkora nem nő, de van egy egészen új trend is a piacon.

„Legfrissebb tapasztalataink alapján a 20 év alatti tanulók szülei megfinanszírozzák az elméleti képzés, illetves a vizsga díját, tekintettel arra, hogy állami támogatással visszaigényelhetnek 25 ezer forintot. Az elméleti vizsga után viszont nem minden szülőnek van lehetősége kifizetni a gyakorlati képzést, így a tanulók élnek a jogszabály adta lehetőséggel, amelynek értelmében 2 év áll rendelkezésére, hogy a gyakorlati képzést elvégezzék és ezt követően a vizsgát letegyék” – mutatott rá a szakember, aki szerint ez sok autósiskolának gondot okoz majd, mert bevételük átmenetileg nem keletkezik az ilyen utat választó tanulóktól.