KezdőlapBelföldSok-sok évre ítélték a fogadási csalásban részt vevő egykori magyar focistákat

Sok-sok évre ítélték a fogadási csalásban részt vevő egykori magyar focistákat

A Fővárosi Törvényszéken pénteken példás ítélet született a fogadási csalások ügyében. A nemzetközi szálban érintett mind a tizenkét vádlottat bűnösnek találat dr. Kováts Katalin bírónő vezette tanács.

Nyolc vádlottra fegyházban letöltendő büntetést szabott ki, míg a kilencedik, a tizedik, a tizenegyedik és a tizenkettedik rendű vádlottnak fizetnie kell a tettéért.

A szingapúri T. S. Engnek hét évet kell rács mögött töltenie, és tíz évre kitiltották Magyarország területéről. K. Zoltán 7 évet kapott, valamint 43 millió forint értékben vagyonelkobzást ítéltek.

L. Mátyás 7 év, S. László 5 év, B. István 4 év, C. János 4 év, M. Tamás 4, Sz. Krisztián 3 évet kapott. Valamennyiüket tíz évre valamennyi, labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a bíróság.

Az ügyészség súlyosbításért, a védők felmentés miatt fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős, ám a bíróság elfogadta az ügyészek indítványát, és elrendelte K. Zoltán másod- és L. Mátyás harmadrendű vádlott őrizetbe vételét.

A vád szerint olyan nemzetközi mérkőzések manipulálásában is közreműködtek a magyarok, mint a 2011 januárjában Törökországban játszott Bulgária–Észtország (2–2), Bolívia–Lettország (2–1) felkészülési vagy a Dél Amerikában 2010-ben rendezett Argentína–Bolívia (1–0), valamint az Argentína–Chile (3–1) U20-as válogatott meccs, továbbá a 2011-ben játszott Lecce–Lazio (2–4) olasz bajnoki találkozó – írta a nemzetisport.hu.

Nagy pénzben játszottak és komoly összeget nyertek, előfordult, hogy egyetlen találkozón 300 millió forintot kaszáltak az olasz bundabotrány magyar szereplői.

Internetes oldalakon napi rendszerességgel fogadtak olyan meccsekre is, amelyek bekerültek a Központi Nyomozó Főügyészség által benyújtott vádiratba. Az is sokat sejtet, hogy a 2011. február 9-én Antalyában lejátszott Bulgária–Észtország 2-2-es találkozóra 4190 eurót (1,28 millió forintot) sem sajnáltak G.-ék. A hatóság szerint ekkora kockázatot csupán azok vállalnak, akik „különleges” információk birtokában vannak.

Az is kiderült az egykor szövetségi edzőként dolgozó G. Krisztiánról, hogy a harmadrendű vádlott, L. Mátyás (42) társaságában elutazott erre a törökországi összecsapásra, s találkozott a valószínűleg beszervezett, a meccs manipulálásába bevont magyar játékvezetőkkel.