KezdőlapBelföldRemek hír: hatásos a koronavírus elleni magyar készítmény

Remek hír: hatásos a koronavírus elleni magyar készítmény

A koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést az állatokon elvégzett tesztek alapján − számolt be Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja kedden Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az MTI beszámolója szerint a gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője a műsorban elmondta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szakembereinek sikerült előállítaniuk azt a vegyületet, amelyet még tavaly márciusban megterveztek. A szakember szerint a sejtkísérletek bebizonyították, hogy az új szer használéata mellett a vírus nem képes fertőzésre.

A hazai fejlesztésű oltóanyag legkésőbb egy éven belül eljuthat az előrehozott törzskönyvezésig.

Ezt követték az állatkísérletek, amelyek szintén biztatóan zárultak, ugyanis a gyógyszer hatására nem jelentkeztek súlyos tünetek a koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél. Ezeket az állatkísérleteket még többször megismétlik, majd következnek a toxikológiai vizsgálatok, és várhatóan ősz végén következnek az embereken végzendő klinikai tesztek.

A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, így nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem a befecskendezésétől számított 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet- emelte ki Kacskovics Imre. Hozzátette, hogy a kockázati csoportba tartozók, vagyis az idősek vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében már a fertőzés enyhe vagy közepesen súlyos fázisában érdemes használni az új szert. A súlyos megbetegedést a szer nem tudja kezelni, ezért inkább megelőző szerepe lesz.

Indirekt/index.hu