KezdőlapBelföldRedőnyszerelőnek adta ki magát a tolvaj, 85 éves nénit fosztott ki

Redőnyszerelőnek adta ki magát a tolvaj, 85 éves nénit fosztott ki

Egy 44 éves férfi redőnyszerelőnek adta ki magát, s többször meglopott egy idős nőt. Az asszony gondozója gyanút fogott, ezért értesítette a rendőrséget.

A kalocsai nyomozók egy 44 éves bajai férfival szemben nyomoznak, aki a gyanú szerint többször visszajárt egy 85 éves asszonyhoz pénzt lopni. A gyanúsított redőnyszerelőnek mondta magát, ám az asszony szemfüles gondozóját nem tudta átverni.

Gondozottjához ment egy szociális munkás két nappal korábban Ordason, ahogy teszi ezt minden hétköznap. Miután az asszony végzett a 85 éves néni ápolásával, beszélgetésbe elegyedett egy ismerősével az utcán. Ekkor gyanús dologra lett figyelmes: egy ismeretlen férfi megállt kocsival az idős nő háza előtt, majd bement a lakásba.

A gondozó nem hagyta annyiban a dolgot, felírta az autó rendszámát, majd a férfi után eredt, akit a konyhában talált, amint éppen a szekrényben kutakodik. A gondozó kérdőre vonta az idegent, aki habozás nélkül közölte, hogy a redőnyt jött megszerelni.

Az elkövető bement a lakásba, majd a szekrényben kutakodott a pénz után / Fotó: Police.hu

Előadta, hogy csak poharat keresett a konyhában, de már készül is távozni. Ám arra a kérdésre, hogy ki hívta, nem tudott válaszolni, ehelyett inkább gyorsan kereket oldott. Ez idő alatt az idős asszony a kamrában volt, macskát etetett, és csak a történtek végére ért be a lakásba.

A rendőrök visszaadták az eltulajdonított készpénzt a tulajdonosának / Fotó: Police.hu

A rendőrök visszaadták az eltulajdonított készpénzt a tulajdonosának / Fotó: Police.hu

A gondozó sejtette, hogy tolvajjal lehetett dolguk, ezért ellenőrizte az idős nő félretett pénzét, amelyből hiányzott 20.000 forint. Ekkor értesítette a Kalocsai Rendőrkapitányságot. A sértett elmondta a nyomozóknak, hogy nem először járt nála a „redőnyös”, és többször tapasztalta, hogy eltűnt a pénze egy része. Kiderült, hogy összesen 130.000 forintot vitt el tőle a férfi.Tíz éven át rabszolgát tartott, nőket futtatott egy kálozi férfi: embertelen módon bánt velük – megrázó fotók

A szemfüles gondozónak hála, a rendszám alapján gyorsan beazonosították a feltételezett elkövetőt. A 44 éves bajai lakost gyanúsítottként hallgatták ki lopás miatt. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök a házkutatás során lefoglaltak tőle 107.500 forintot, amit visszaadtak a tulajdonosának.