KezdőlapBelföldRácsok mögött marad Deutsch Tamás apósának gyilkosa

Rácsok mögött marad Deutsch Tamás apósának gyilkosa

Három hónappal meghosszabbították annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly decemberben megölte főbérlőjét, Lazsányi Lászlót, Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő apósát.

Őszig szinte biztosan letartóztatásban marad B. István, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte Lazsányi László egykori labdarúgót, Deutsch Tamás kormánypárti európai parlamenti képviselő apósát – tudta meg az rtl.hu.

A bíróság szerint továbbra is megalapozott a gyanúsítás, ráadásul fennáll a szökés-elrejtőzés veszélye is, így meghosszabbították ügyfelem letartóztatását – mondta Gál András István, a gyilkossággal vádolt férfi kirendelt ügyvédje. A bíróság szerint nincs arra garancia, hogy ha a gyanúsítottat szabad lábra helyezik, akkor gondoskodni tudna a saját lakhatásáról, valamint a megélhetéséhez szükséges forrásokról. B. István fellebbezett a döntés ellen.

Gál András István tájékoztatása szerint a gyanúsítottat szigorú rendőri őrizet mellett vitték a csütörtöki bírósági ülésre.

B. István egyébként módosította a korábbi vallomását, ezúttal ugyanis arra hivatkozott, hogy jogos önvédelemből követte el a gyilkosságot.

Az ügyvéd azt mondta, az eddigi beszélgetések alapján úgy tűnik, hogy ügyfele nem méri fel tettének a súlyát. A férfi ellen elmeorvosi vizsgálatot kezdeményeztek, ezt várhatóan júniusban végzik majd el.

Az egykori labdarúgót, Lazsányi Lászlót tavaly december 3-án gyilkolta meg egy elszámolási vita után az albérlője.

Az eddig ismertté vált részletek szerint B. István tavaly augusztus óta egyáltalán nem fizetett bérleti díjat a Nánási úton található apartmanlakások egyikéért, Lazsányi László pedig hiába szólította fel, hogy költözzön ki, a férfi továbbra is ott lakott.

B. István cuccait a Nánási úti épület egyik raktárhelyiségébe vitték át, a lakáson zárat cseréltek, de a férfi ennek ellenére többször is bement az apartmanba és egy-egy éjszakát ott töltött- mondta korábban az rtl.hu-nak Gál András István.

A gyilkosság napján B. István ismét felfeszítette a zárat, az áldozat ezt megtudva odament az apartmanhoz és számon kérte a bérlőjét. A heves vita után végül B. István azzal a vadászkéssel, amellyel korábban betört a lakásba, megölte az ingatlan üzemeltetőjének képviselőjét.

„A gyilkosságot a gyanúsított vallomása szerint dulakodás előzte meg, ennek azonban közvetlen tanúja nem volt. Mindenesetre ügyfelemen nem voltak sérelmi nyomok” – fogalmazott Gál András István. A gyanúsított szerint az áldozat jogosulatlanul tartózkodott a lakásban. Elismerte, hogy szúrt felé, de azt állította, hogy nem akart mély sebet okozni.

Az elmeorvosi vizsgálat eredménye nagyban befolyásolja majd az ítéletet is, ha ugyanis azt állapítják meg, hogy a gyanúsított nem volt beszámítható, akkor felmentésre számíthat, míg ha azt, hogy csak korlátozottan tudta felmérni a tettének a következményeit, akkor enyhébb büntetés vár rá. Ha épelméjűnek nyilvánítják, figyelembe veszik azt is, hogy büntetlen előéletű, de tettéért akár életfogytig tartó büntetést is kaphat.