KezdőlapCímlapAjjaj: tényleg baj van, ha már Kim Dzsong Un is azt mondja,...

Ajjaj: tényleg baj van, ha már Kim Dzsong Un is azt mondja, hogy baj van

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elismerte szerdán, hogy országában egyre feszültebb az élelmezési helyzet a koronavírus-járvány és a tavalyi tájfun miatt.

Kim Dzsong Un a Koreai Munkapárt központi bizottságának kedden kezdődött plenáris ülésén beszélt erről, szavait a KCNA állami hírügynökség idézte. Kim szerint az egyre feszültebb élelmezési helyzet részben a járványnak, részben pedig annak tudható be, hogy a tavalyi tájfun miatt a mezőgazdasági szektor nem tudta teljesíteni a gabonatermelési tervet.

Hozzátette, hogy a továbbiakban is fenn kell tartani a járvány miatt érvényben lévő korlátozásokat. Az ország gazdasága összességében az év első felében javulást mutatott, az ipari termelés tavalyhoz képest 25 százalékkal nőtt – tette hozzá Kim.

Észak-Koreán tavaly nyáron söpört végig a tájfun, otthonok ezreit és mezőgazdasági területeket téve használhatatlanná, árvizeket okozva. A természeti csapások sorozata és a koronavírus-járvány mellett a világtól elszigetelt országot szigorú nemzetközi szankciók is sújtják atomfegyverprogramja miatt.

A kínai Vuhanból indult járvány kitörésekor Észak-Korea az elsők között vezetett be szigorú korlátozásokat, lezárta a határait, de fogadkozott, hogy „koronavírus-mentes”. A határzárnak nagyon kedvezőtlen hatása volta az ország első számú gazdasági és diplomáciai partnerével, Kínával folytatott kereskedelemre. Tomas Ojea-Quintana, az észak-koreai emberi jogok érvényesülését nyomon követő ENSZ-szakértő márciusi jelentésében azt írta, hogy a járvány miatt többen haltak éhen az országban. Egy korábbi jelentésében Quintana azt írta, hogy a járvány előtt az észak-koreaiak több mint negyven százaléka számára nem volt elérhető a biztonságos élelmiszer-ellátás.