KezdőlapBelföldNovák Katalin nőknek szóló üzenete futótűzként terjed a neten

Novák Katalin nőknek szóló üzenete futótűzként terjed a neten

Novák Katalin megmondta, mitől lesz erős egy nő. A családügyi miniszter az Axióma Facebook-oldalán jelentkezett egy videóval, amiben elmondja a nőknek, hogy mitől lesznek erősek, sikeresek, illetve hogyan teljesedhetnek ki. A videó nagyon hamar elkezdte önálló életét élni a neten, a poszt alatt és az erről szóló cikkek alatt is szabályos kommentháborúk alakultak ki, és egyelőre úgy tűnik, sokaknak nem nyerte el a tetszését az oktatóvideó. Vagy csak nem jött át.

Novák Katalin azzal indít, hogy szeret sütni, és tudja, hogy ha a recept alapján csinál mindent, nagyjából mindig megkapja ugyanazt a végeredményt. Rögtön hozzá is teszi, hogy az élet nem ilyen, mert nincsenek receptek és a kockázat is nagyobb. Nőtársaihoz szólva elismeri a videóban, hogy különbözőek vagyunk, eltérő vágyakkal, környezettel. Aztán elmondja azt is, szerinte hogyan lehet sikeres egy nő, mit kell, illetve, mit nem kell tennie.

Novák szerint nem kell a nőknek elhinniük, hogy:

  • Versenyezniük kell a férfiakkal, és legalább akkora fizetést kapniuk, mit ők.
  • Választaniuk kell a karrier és a gyermekvállalás között.
  • Nem élhetik meg a kiteljesedést úgy, hogy csak a családjuknak élnek.

A miniszter azt mondja, a döntés a nők kezében van. Rögtön hozzá is teszi, hogy ez persz,e nem könnyű, mert nehéz kimondani, hogy valakivel életreszóló közösséget vállalnak, felelősség a gyermekvállalás is, ráadásul lemondással jár, és nem könnyű gondoskodni a családról a munka mellett, valamint nehéz áthidalni az évek során felmerülő problémákat.

Novák Katalin szerint ezek a döntések teszik erősség a nőket. Szerinte a nők annyi erőt kaptak, hogy bírják a vállukra nehezedő terheket, sőt, azt mondja, neki meggyőződése, hogy mások terheit is bírják…

Novák Katalin azt javasolja a nőknek, hogy ne mondjanak le „privilégiumaikról” a rosszul értelmezett emancipáció miatt.

Szerinte a nőknek örülniük kell, hogy nőnek születtek, hogy van kiért felelősséget vállalniuk, hogy gondoskodhatnak valakiről, örülniük kell a családtagjaiknak, meg, hogy gondolkodó nőként kiteljesedhetnek a munkájukban, hivatásukban is, valamint annak, hogy részesülhettek az „élet adásának csodájában.”

„Életet adhatunk szüléssel és valódi életet adhatunk a felelős gondoskodással is. Recept nincs, de az út ott van mindannyiunk előtt. Merjünk rálépni” – mondja a többi nőnek Novák Katalin, családügyi miniszter.

Indirekt/Blikk