KezdőlapBelföldNovák Katalin aláírta az új KATA-törvényt

Novák Katalin aláírta az új KATA-törvényt

A köztársasági elnök aláírta a katatörvény módosításáról szóló törvényt. A kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy hete nyújtotta be a parlament elé, és múlt héten kedden meg is szavazták a képviselők.

Közösségi oldalán jelentette be Novák Katalin, hogy aláírta a katatörvény módosításáról szóló törvényt. 

Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam. Alaposan megvizsgáltam és megfontoltam az elfogadott törvényt, ahogy a hozzám érkezett észrevételeket is. Olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam – írta bejegyzésében Novák Katalin. Hozzátette: „a törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható”. 

Mint írta, érzékeli a felháborodást. Azt, hogy sokak számára nehézséget jelent majd az új helyzethez való gyors alkalmazkodás.

„Megértem, hogy kérdéseik vannak. Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés. Gyors változtatás esetén is elvárható, hogy a Kormány megfelelően segítse az érintetteket” – vélekedett az államfő.

Megbeszélést folytattam a kormányfővel és a Kormány tagjaival, és ígéretet kaptam arra, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogosan felmerülő kérdésekre – írta bejegyzésében Novák Katalin.

A köztársasági elnök szerint rendkívüli időket élünk. „A háború nyomában járó gazdasági válság felforgatja hétköznapjainkat. Rajtunk kívül álló erők kiszámíthatatlanná teszik a jövőt. Magyarország biztonságát az államháztartás, a költségvetés stabilitása is megalapozza” – írta.

Válsághelyzetben biztos kézre, hideg fejre és együttérző szívre van szükség. Helyes, ha ebben a helyzetben az államfő nem gördít akadályt az Országgyűlés döntésének érvényesülése elé – tette hozzá. Szerinte az összefogás, a kölcsönös felelősségvállalás és belátás segít minket túl a nehezén. Csak így maradhatunk talpon – fogalmazott.