KezdőlapBelföldNem úszta meg: Varga Viktort azonnal műteni kellett

Nem úszta meg: Varga Viktort azonnal műteni kellett

Horrorbalesete után műteni kellett Varga Viktort. Az extravagáns énekes zenei karrierje mellett számtalan dologba vágott már bele, egyik új ötlete pedig az volt, hogy elindul az októberi Nemzeti Vágtán.

Az új kaland álomszerűen indult, Viktor megtalálta a tökéletes lovat és az első edzéseken is remekelt. A napokban viszont súlyos sérülést szenvedett.

– Egy fűcsomótól megijedt a lovam, és, hogy ne essek alá, inkább arrébb ugrottam. A hiba csak az volt, hogy sajnos nem láttam, egy lyuk van ott, ahová érkeztem. Ezért a bokámmal értem földet, és mint egy bicska, úgy fordult befelé a lábam – magyarázta közösségi oldalán megosztott beszámolójában a zenész, akit azonnal el is vittek a mentők.

A János kórházban aztán kiderült, hogy Viktor ugrócsont sérülést szenvedett, amit műteni kellett. Az énekest sikerült elérnünk, megkeresésünkre pedig elárulta, egyelőre bent tartják az intézményben.

– Csütörtökön műtöttek, normál esetben már haza mehettem volna. Ám a gerincinjekciók miatt a fejemben nyomás keletkezett és most minden egyes mozdulattól brutális fejfájásom van. Talán jobb is így, mert ha ez nem lenne, már most mennék mindenfelé. Hétfőn lesz egy nagyvizit, ott remélem kiderül, mikor engednek ki. Ez a baleset egyáltalán nem tántorít el a célomtól, ott akarok lenni a Nemzeti Vágtán és meg akarom nyerni a versenyt – jelentette ki jókedvűen Viktor.

Indirekt/Blikk