KezdőlapBelföldNem találja a rendőrség a férfit, aki eszméletlenre vert valakit a Sziget...

Nem találja a rendőrség a férfit, aki eszméletlenre vert valakit a Sziget Fesztiválon

Bár a nyomozás már zajlik, a rendőrség egyelőre nem találta meg az elkövetőt, aki péntek éjjel eszméletlenre vert egy fesztiválozót a Szigeten.

Ököllel és lábbal, minden erejével nekiesett négy fiatal egy férfinak a Sziget fesztiválon pénteken. A támadók éjfél körül a földig püfölték a férfit, akit egy végső ütéssel eszméletlenné tettek.

A történtekről az egyik fesztiválozó felvételt is készített, amit elküldött a Telexnek. Az olvasó a portálnak azt nyilatkozta, az áldozatot „nyílt állkapocstöréssel, eszméletlenül szállították kórházba, altatták, illetve lélegeztetőgépen volt”.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ezután azt közölte, hogy a felvételen látható ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányságán súlyos testi sértés bűntette elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen van folyamatban nyomozás, amelynek során a rendőrök adatgyűjtést végeztek, felvételeket foglaltak le, tanúkat hallgattak ki.

hvg.hu azonban most arról számolt be, hogy a rendőrség azóta sem találta meg a támadás feltételezett gyanúsítottját.

Zajlik a nyomozás, de eddig nem fogták el a Szigeten történt súlyos testi sértés gyanúsítottját– válaszolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a lap kérdésére.

A lap információi szerint egyébként az áldozat egy belga férfi volt, akit már kiengedtek a kórházból.