KezdőlapBelföldNekimentek az X-Faktor mentorainak: "Annyit értek, mint s.ggemen a pattanás"

Nekimentek az X-Faktor mentorainak: „Annyit értek, mint s.ggemen a pattanás”

Hörcher László ismét botrányos jelenetet rendezett az X-Faktor stúdiójában.

Mint tudniillik, lezajlott az X-Faktor válogatója, így most a Táborban küzdenek meg a versenyzők a továbbjutásért, azonban ezúttal nem egyedül, hanem csapatban kell teljesíteniük. Egy valaki azonban kilógott a sorból, aki nem más volt, minta a gitártörő Hörcher László, aki már veteránnak számít az X-Faktor válogatókon, mivel évek óta jelentkezik.

László ugyanis nem próbált csapatával a közös produkcióra, sőt a helyszínen is csak azután jelent meg, hogy a csapat produkciója már lement. Két gitárral a kezében érkezett meg, a színpadra pedig székeket kért asztalokkal együtt. Nem meglepő, hogy a székek nem maradtak egyben. Azonban itt még nem volt vége, Peti és Laci megtréfálták a művészt, és eltüntették a gitárjait, amitől László teljesen kiakadt és szidni kezdte a zsűrit.

„Kedves mentorgarnitúra. Ti annyit értetek a zenéhez, mint hajdú a harangöntéshez” – fakadt ki László, majd Gáspár Lacihoz szólt: „A te bárdolatlan modorodat még a tarajos gőte szépirodalmi költészete is megirigyelné”.

„Pontosan annyit értek, mint a s.ggemen egy pattanás. Puszi a seggemre” – folytatta az ámokfutást, azonban ekkorra már a mentorok távoztak a stúdióból.

Indirekt/Blikk